Ismét megérett az idő arra, hogy írjak egy kicsit Magyarország füstmentesítéséről. Az apropót az adta, olvastam egy csikket :) (muhaha) arról, hogy mennyire nem gondolták végig idehaza a törvény életbeléptetésének várható következményeit. A vendéglátósok egy része, főleg a romkocsmáktól zsúfolt VII.kerületben némileg jogosan "füsölögnek", hiszen ha bent nem lehet dohányozni, a cigisek vélhetően az utcára fognak kimenni rágyújtani - kevesen lesznek, akik hirtelen leszoknak-, ott pedig szembetalálják magukat Erzsi nénivel, egész pontosan Erzsi néni éjjeliedényének tartalmával, mint ahogyan én a nyáron a Paulay Ede utcában, amikor páran kimentünk trécselni a Hair Club melletti hely előtti járdaszigetre. Szóval bent nem lehet, kint pedig nem érdemes.
Szóval mi a megoldás? Mint a cikkben is olvasható, sok helyen sokféleképpen oldották meg a nemdohányzók védelmét: Németországban egyre-másra nyitottak a "zárt körű klubok", ahova csak jelszóval lehetett bemenni és a vendéglátóipari helyet egyfajta házibulinak próbálták beállítani. Angliában volt egy találékony klubtulajdonos, amelyik azzal próbálta magát kimenteni a törvény alól, hogy az ő pubja valamilyen közel-keleti állam tulajdonában lévő telken van, ezért diplomáciai védelmet élvet - nem jött be neki a manőver, több ezer fontos bírság lett a manőver jutalma.
Egyébként állítólag eleinte ugyan visszaesik a helyek forgalma, de később - ha a társadalmi elvárás is úgy alakítja és mondjuk 2000 Ft lesz egy doboz cigi, ami szintén elég erős érv ellene -, visszajönnek az emberek, a helyett, hogy otthon ülnének, valamint sikerül becsábítani a nemdohányzó, de bulira, társaságra vágyó közönséget is, akik eddig otthon rúgtak be csendes, nemdohányzó magányukban, társaságukban.
Én, a magam részéről nagyon megértem, akik nem akarnak füstös helyen tartózkodni. Életem párja ciginácinak hívja magát: van egy pont, amikor telítődik füsttel és egész egyszerűen letiplizik. Ha neki nem kellene például füstben ülnie, biztosan rendelne magának még egy-két-három italt és maradna. Másrészről a cigibe - lássuk be, mi dohányosok -, kapaszkodunk. Ha majd nem kapaszkodhatunk a cigibe, akkor kapaszkodunk még egy korsó sörbe, felesbe. Ez nem túl bíztató, de ha a vendéglátósokat kell meggyőzzem, - amire nem kértek fel :) -, akkor ez egy elég erős érv. A csóró pultosokról, akik meg passzívan egyébként is elszívnak 2-3 doboz cigit egy éjszaka folyamán, akik pedig a vendéglátósok emberei, a vendégek kedvencei, akik miatt egy-egy helyre az ember szívesebben eljár, mint máshova.
Ti mit gondoltok? Elő lett készítve ez idehaza rendesen? Visszaesik a szórakozóhelyek forgalma vagy inkább bevonzza majd a nemdohányzókat is? Örülnék, ha vendéglátóipari egységek vezetői is megszólalnának, érdekel a véleményük!